Ölellek benneteket és köszönöm, hogy köztünk voltatok!

Namaste Kedves Shívák és Shaktik!
Az ÚT-keresésem egyik fontos állomása volt az a nap, amikor megismerkedtem a Tantrával. Előtte kósza elképzelések keringtek a fejemben arról, hogy mit is jelent ez a fogalom, hogy mi van mögötte. Amit épp akkor kerestem, annak több köze volt a szexualitáshoz, mint az Utamhoz, mégis, amit találtam, annak több köze van az Utamhoz, mint a szexualitáshoz.
Tavaly augusztus végén került sor arra, hogy a Tantra és én összejöttünk. Kapcsolatunk gyümölcsöző, s most a kilencedik hónapban már ott tartunk, hogy én lehetek az egyik "bába", aki jelen van a Tantra újjászületésénél.
Immár négy tanfolyamon (három kezdő, egy haladó páros) vagyok túl. Visszagondolva a kezdetekre, úgy érzem, hogy nagy változáson mentem át. Pedig csak néhány hónap telt el. Mégis az akkori önmagamra úgy tekintek vissza, mintha szeleburdi tini lettem volna, aki azt sem tudja, hogy mibe fog bele. Ma már, remélem, meg tudom adni azt a tiszteletet, ami a Tantrát megilleti. Remélem, hogy felnőttem, felnövök annyira hozzá, hogy mások számára is példaként szolgálhatok.
A mostani tanfolyam mérföldkő volt többünk életében. Az "újak", a kezdők, akik először jöttek el, most ismerkedhettek meg vele. Az "öregek" pedig megélhették, hogy valami változik, beindult megint. A Tantra a reneszánszát éli napjainkban. S ennek is mi is részesei lehetünk. Külön öröm, hogy energiáimmal szolgálhatom feltámadását.
Egyik nagy ajándék, hogy most már nincs az a hiányérzet, ami a korábbi tanfolyamokat követte: a Gyakorló napok és Klub-napok rendszeressé válása biztosítja az átmenetet a következő tanfolyamig. Azzal, hogy a csupaszív közösségünk újra és újra összejön, s kart karba ölve tevékenykedik, újabb lökés ad a Tantra fejlődésének, mely ezáltal a mi fejlődésünkhöz is megteremti az alapot.
Remélem, hogy akik most hétvégén kóstoltak bele, úgy érzik, hogy folytatni szeretnék, csatlakoznak hozzánk, s lényük csodájával gazdagítják egyre növekvő közösségünket.
Ölellek benneteket és köszönöm, hogy köztünk voltatok!
Móna
